A település története

Zsáka és határa ősidők óta lakott hely. Olyan, amelyet ha a történelem viharai olykor-olykor el is pusztított, ha időnként el is néptelenedett, ha lakosai számos etnikai váltáson mentek is át, a különböző népek a jó földrajzi adottságok következtében újra és újra birtokba vettek.

A falu és környéke a neolitikum kezdetén, mintegy hét-nyolc ezer évvel ezelőtt lépett be a történeti korokba. A Dél-, Délkelet-Európából északnyugat felé tartó betelepülés és kultúra egyik legjelentősebb helye éppen a község belterülete volt. Ennek bizonyítékaként, ahogy régebben, még ma is sok csonteszköz, cseréptöredék kerül elő az ásatások során.

Nevezetes az az újkőkori szobortöredék, amely zsákai idolként vonult be az őstörténeti irodalomba:

Arca ugyan meglehetősen stilizált – esetleg maszkot viselt -, azonban jó testarányai és finom kidolgozása miatt igen szép. Fején fejdíszt vagy kontyba fésült hajat viselt. A szobor jellege – bár a mell megformálását elhanyagolták – nőre utal. Ezt a női istenséget álló helyzetben ábrázolták, a karját valószínűleg felfelé tartotta. Valószínű, hogy a termékenység szimbólumaként varázslásoknál használták.

A leletmentések eredményei azt mutatják, hogy a falu és környéke a neolitikumban benépesült s maga a község területe jelentős telephely volt.

A leletanyag arra enged következtetni, hogy a gyűjtögetésből és zsákmányolásból magukat fenntartó, csont-, és kőeszközöket használó, etnikailag nem meghatározható népesség földművelésbe fogott, megtelepedett és kifejlesztette az agyagművességet.
Területünk a későbbiek során is lakott volt. A népvándorlás különböző népei, népcsoportjai ide is eljutottak, és egymáshoz közeli, apró településeket hoztak létre.

Az államalapítás, államszervezés során Zsáka egyike lett azoknak a kora Árpád-kori falvaknak, amelyek Bihar vármegye igazgatási keretei között teremtettek egzisztenciát maguknak.

A falu a tatárjárásig, ha lassan is, de egyenletesen fejlődött.

 Zsáka első ismert említése is ebből az időszakból való, a Váradi Regestrum 1214-ben Izsólaka néven hivatkozik rá.

Az első birtokosban, az Izsáki családban jó gazdára találva – nevét is e család után nyeri a magyar névadási módnak megfelelően – anyagiakban szépen gyarapodott, s még a tatárjárás sem volt képes megtörni, sőt még visszavetni sem.

A falu a tatárjárás után indult meg a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés útján. Kialakult a feudális gazdasági rend, megszilárdultak a termelési viszonyok, egységes jobbágyság formálódott, a lakosság a nyugati egyház hívévé vált.

Az 1514. évi Dózsa féle parasztháború magát a települést nem érintette, annak ellenére, hogy néhány nagy jelentőségű eseménye a közelben zajlott.

De ez a felkelés hívta fel a figyelmet a várható török terjeszkedésre, s az Izsákiak – óvintézkedésül – udvarházukat különböző védművekkel látták el, így a zsákai vár 1540-re épült ki először.

A várnak – legyen az bármilyen erős is – legerősebb védműveit az őt körülvevő veszélyes, mély mocsárvilág alkotta.

Az Izsákiak udvarházából kialakított várat a későbbi tulajdonosok folyamatosan építették, erődítették, s a 16-17. század fordulóján már a legbiztonságosabb erősségek közé sorolták.

D. Wilhelm: Zsáka vára (rézkarc 1600-ból)

A vár erősségét bizonyítja az is, hogy Bocskai István 1605-ben erdélyi hadjáratát megelőzően féltett családi kincseit Nagykereki várából ide szállíttatta, és itt helyezte el. (Ennek az időszaknak az eseményeiről szól a zsákai aranynyereg c. történet, mely szintén ezen az oldalon olvasható.)

1617-ben a vár a faluval együtt a hajdúvezér Rhédey Ferenc tulajdonába került.

Zsáka a 16-17. század vészekkel teljes időszakában sem pusztult el. Gyakran kellett elmenekülni a lakosságnak a Sárrét mocsaraiba, közeli erdőségekbe, de mindig visszajöttek.

Elterjedt a reformáció, ami Zsákát a kezdeti polgárosodás útjára segítette és a nemzeti ellenállás, az ország függetlenségét biztosító Erdélyi fejedelemséghez vitte közel. Ez az időszak Zsáka egyfajta virágkora volt. Ekkor emelkedett a mezővárosok sorába, ami – ha rövid ideig birtokolta is – nagy hatással volt a község gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésére.

A majd két évszázadig tartó háborúságok közben a megcsappant lakosság kiegészítésére a szatmári béke után a birtokos család román jobbágyokat, zselléreket telepített a községbe és a környék néhány falujába. A települések mintaszerű, háborítatlan együttélési viszonyt alakítottak ki a betelepült románokkal.

Zsáka a 18. századtól, mint eredményes földművelést folytató jobbágyfalu tűnt ki. Mezőgazdasági kultúráját érdekesen színezte a kiterjedt juhászat.

A zsákaiak erőteljesen támogatták az 1848/49-es szabadságharcot. A bukás utáni megtorlás, majd az abszolutizmus átvészelésében nagy segítségére volt a falu lakóinak az 1848-ban kivívott jobbágyfelszabadítás tényleges megvalósítása, majd pedig a Sárrét lecsapolásából származó haszon kilátásai.

A 19. század második felében a jobbágyfelszabadítással megindult a polgárosodás, nagymértékben megnőtt az iparosok száma, akiknek többsége úgynevezett kétlaki iparos volt, nem tudott, de nem is akart szakítani a földdel, a földműveléssel, az állattartással. A nagyszámú kisiparos másként is hozzájárult a község polgárosodásához. Ők maguk jártak jó példával elől abban, hogy saját egyletet, egyesületet, kört, polgári szervezeteket hoztak létre.

A jobbágyfelszabadítás, az úrbériség felszámolása a volt telkes jobbágyok esetében nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a parasztság egy része jómódba került, de annak is előidézője volt, hogy a volt zsellérek még jobban elszegényedtek, és a századfordulóra kialakult egy elég széles agrárproletariátus ill., mezőgazdasági munkás réteg.

Az első világháborút követő trianoni békeszerződés Zsáka életében is alapvető változásokat hozott.

Elszakadt természetes és történelmi hátterétől, központjától, gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatai nagy részétől, és ha nem is lett határszéli, de mindenképpen perifériális, erősen hátrányos helyzetű településsé vált.

A két világháború között Zsáka közélete egyfelől megszilárdult, másfelől pedig főleg a gazdasági világválság hatására kialakult ínség nyomán radikalizálódott.

A gazdasági bajok, a társadalmi feszültségek ellenére községünk meg tudott maradni a szomszédos települések – Furta, Darvas, Vekerd – egyfajta mini központjának.

A második világháború 74 áldozatot követelt településünkön, gazdaságilag is teljesen tönkretette. 1945 után Zsákán is döntő változást hozott a nagybirtokrendszer megszüntetésével végrehajtott földreform. Kibontakozását azonban lehetetlenné tette az 1948-ban elkezdett erőltetett kollektivizálás, amelyet ugyan az 1956-os forradalom felszámolt, de az 1960-as években helyreállítottak.

Alapvető jelentőségű volt és a további gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés lehetőségét biztosította a falu villamosítása 1952-ben.

Az 1960-as években sikerült településünknek nemcsak megtartania, hanem meg is erősíteni kisközpont-szerepét, ami a későbbiek során – 1970-ben – Zsáka, Furta, Darvas, Vekerd községek tanácsainak egyesülését hozta magával, Zsáka nagyközséggé vált.

Településünkön a rendszerváltás évében, 1990. szeptember 30-án megtartott utolsó ülésen szakítottak a korábbi közigazgatási rendszerrel, megszüntették a Nagyközségi Közös Tanácsot.

Minden társközség önállóvá lett, megalakította a maga önkormányzatát. A Zsákán kialakított körjegyzőséghez a szomszédos Vekerd község csatlakozott. Egyidejűleg megalakult a települési önkormányzat.

Akadálymentes honlap
Betűméret növelés